Mesztegnyői kirándulás

Címkék: Iskolai programok

Tízórai után indultunk el az iskola buszával Mesztegnyőre. A 7. és a 8. osztály már faluház udvarán vártak bennünket.

A padokra, az árnyékot adó fák alá pakoltuk le a hátizsákjainkat, majd megnéztük a templommal szemben lévő Mesztegnyői Faluházat. Az egykori fiúiskolában Panni néni vezetett végig bennünket, segített eligazodni a régi időkben. Sok érdekes, ma már nem használatos konyhai eszközöket, régi könyveket, régi mesterségek tárgyait, babákat, háborús emlékeket láttunk.  Mindenkinek nagyon tetszett, hamar elment az idő. A Faluházból az általános iskolában tettünk látogatást, ami régen kolostor volt. Jó vastagok voltak a falai. Megnéztük az udvarát is, onnan jól látszott a nem messze lévő tavak közül az egyik, nagyon szép volt a környéke. A Livi néni elmesélte, hogy gyerekkorában, az órák közötti szünetekben és testi nevelés órákon a domboldalon szoktak szánkózni, síelni. Szerencsére a tó messzebb van, így nem értek el odáig, nem csúsztak bele a vízbe. Ebédünket a friss levegőn ettük meg, lángos volt, már nagy éhesek voltunk, repetáztam is. Délután az erdei kisvasúton utaztunk. A fák között láttunk őzeket, a tavak környékén madarakat. Felmentünk a kilátóra, ami a tó fölé is beért. Jól lehetett onnan látni az erdőt, a fák tetejét, a tóban úszkáló halakat. Visszafelé a vonatot sok-sok katicabogár kísérte, sok-sok piros pötty vette fel a versenyt velünk. Nagyon jó volt a kirándulás. Kár, hogy nem mindenki tudott eljönni, biztos ők is jól érezték volna magukat úgy, mint ahogy én!

Zlatorics Krisztián

5. osztály

 

Edit néni egy októberi délelőttön összehívott minket az aulába és elmondta, hogy 2014. október 10-én kirándulni megyünk Mesztegnyőre. Kérte, hogy kutassunk, arról milyen látnivalók vannak ott. Kerestünk képeket, és elolvastuk a faluról szóló történetet, néztünk videót a rétes készítésről és a kisvasútról.

Az iskola kisbuszával mentünk, mi a második fordulóban kaptunk helyet. Érkezés után megnéztük az iskolát, ami nekem nagyon tetszett. Szép nagy udvaruk van, nekünk is jó lenne egy olyan. Éppen szünet volt, én sok ismerőssel találkoztam, voltak köztük barátaim is. Ezután a faluházban egy kedves néni mesélt nekünk Mesztegnyőről, a régi szokásokról. Régi játékokat és használati tárgyakat mutatott. Elmondta, hogy a kiállítás anyagát úgy gyűjtötték össze, hogy a régi holmikat a gyerekeknek be kellet vinni az iskolába, és akkor kaphattak ötöst. Ezután mindent megnézhettünk. Ajándékba kaptunk kifestőt. Utána ebédig táncoltunk, persze csak aki akart. Én a Regina nénivel táncoltam. Velünk tartott a Klaudia, a Jancsi, a Janó, a Lackó, és még a Rita néni is beállt. Ezután megebédeltünk.  Gulyás leves és lángos volt, én még repetáztam is. Kint ettünk a szabadban a fák alatt, az asztalon mászkáltak a hangyák.

Ebéd után kisvasutazni mentünk az erdőbe. Nyitott kocsikban utaztunk, így jól meg tudtunk nézni mindent. Növényeket és állatokat láttunk, nagyon féltem hogy jön egy vipera is, de nem jött. Én mindig nagyon kihajoltam, ezért az Andi néni mellett kellett ülnöm, később pedig az Edit néni vigyázott rám. Nagyon sok katica volt, meg is fogtam néhányat és meg is akartam kóstolni, de nem engedték, hogy megegyem. A tó felett volt egy kilátó, aminek a közelében megálltunk és gyalog el lehetett menni megnézni. Én fel is másztam a tetejére.

Jól éreztük magunkat ezen a napon. Nagyon-nagyon jó volt!

Orsós Szabolcs

6.osztály

 

P1000413.JPG

20141010_113531.jpg

P1000438.JPG

20141010_134119.jpg

P1000464.JPG