Fenntarthatóságra nevelés
Fenntarthatósági Témahét
Intézményünk iskolai projekt keretében szervezte meg a fenntarthatósági témahéttel (március 18-22) kapcsolatos ismeretanyagok feldolgozását.
„Hulladék vagy szemét?”
A hét első két napja az újrahasznosításjegyében telt, így a hulladék felhasználásávaltanulóink kézműves foglalkozáson barkácsoltak ésennek eredményeként sok érdekes játékot,hangszert, és használati tárgyat készítettek.Kiállítást rendeztünk az elkészültalkotásokból, így mindenki újabb ötlettelgazdagodhatott.
A hét folyamán tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokon több témakör is feldolgozásrakerült, melyeknél az osztály tudásanyagához, fejlettségi szintjéhez igazítva pedagógusainkfelhasználták a témákhoz kapcsolódó tematikus óraterveket és mintaprojekteket.
Így például:
Somogy Megyei Duráczky József EGYMI Marcali Hétszínvirág Tagintézménye- „Nézz szembe a szemeteddel!”- „Vizipók birodalmában”- „Cseppben a tenger”- „Egy csepp vízből”
A Víz világnapján a víz fontosságára hívtuk fel a figyelmet és az Egészségnevelésimunkacsoport által kidolgozott foglalkozáson a témával kapcsolatos feladatokat, rejtvényeketis megoldottak a gyerekek.
A Környezetvédelmi munkacsoport szervezését követően csatlakozva a „TeSzedd!”programhoz, tanulóink a város különböző pontjain dolgoztak. Alsó tagozatosaink iskolánkkörnyékén és a közeli parkokban gyűjtötték össze a szemetet.
Mindenki fáradtan, de jó érzéssel érkezett vissza az iskolába, mert tehetett valamit atisztább környezetért.
Marcali, 2019. 04. 28.
A beszámoló itt érhető el: Fenntarthatósági Témahét.pdf (531032 bájt)
Fenntarthatóságra nevelés munkaterv 2019-2020 (531468 bájt)
Európai Hulladékcsökkentési Hét beszámoló
https://drive.google.com/file/d/1pCNuBEpRgiIWB_yVF6jVoSUh0moer1CR/view?usp=sharing
Félévi beszámoló
https://drive.google.com/file/d/14_lJdu9f9limJ_hgeLb-rl7K3sx2NVGH/view?usp=sharing
Fenntarthatósági Témahét beszámoló
https://drive.google.com/file/d/1_mut41gAvsDEUKQfbf-yCa1obMK8daAU/view?usp=sharing
Fenntarthatóságra nevelés beszámoló 2019-2020. tanév 1.félév
https://drive.google.com/file/d/10Rsb3IACZW3asRfUwRnJbVHFa_9OcEK9/view?usp=sharing
Fenntarthatóságra nevelés beszámoló 2019-2020. tanév 2.félév
https://drive.google.com/file/d/18cNXaxEtiGhhfiuIo51ebpv7aB_VQkF_/view?usp=sharing
Beszámoló Környezetvédelmi-és egészségnevelési munkacsoport 2020-2021. tanév 1. félév
https://drive.google.com/file/d/1vEeq-8dXLNTh6qnlckAAnxAYGKvfRlEl/view?usp=sharing
Beszámoló Környezetvédelmi-és egészségnevelési munkacsoport 2020-2021. tanév 2. félév
https://drive.google.com/file/d/1OsRW3HrvDj4GGPlZBS6GNLvqWRXZHo5H/view?usp=sharing
Környezetvédelmi-és egészségnevelési munkaterv 2020-2021. tanév
https://drive.google.com/file/d/1d9YbnVvepTJHPHEJ7PBUsZB7W7HQfxAp/view?usp=sharing
Fenntarthatóságra nevelési munkaterv 2021-2022. tanév
https://drive.google.com/file/d/1Yp94QHy5JPrerksEJgE-gQtaytLYs_Fn/view?usp=sharing
Mozdulj a klímáért a föld körül beszámoló
https://drive.google.com/file/d/1qU3cPZyc9ESHomiQHMtiIkJCisqt7nFS/view?usp=sharing
Tanulók beszámolója a Zöld Óvodában tett látogatásról
https://drive.google.com/file/d/1lgEeA-TICAUV_cpGGRsBlMbADAqMzShk/view?usp=sharing
Te szedd akció képekben
https://drive.google.com/file/d/1d4ByLRPVZkSYDLuHVNrTA2ha4oVxwWew/view?usp=sharing
Zöldovi beszámoló
https://drive.google.com/file/d/1OHFxC5Hh-AbNYdrlknflD55A9QlxXJzN/view?usp=sharing
____________________________________________________________________________
Zöldtanóra
Február első hetében intézményünkben, minden osztály tartott „zöld tanórát” a vizes élőhelyekvilágnapja alkalmából.Különböző játékos feladatokat, rejtvényeket oldottak meg a gyerekek, amelyek a témáhozkapcsolódtak.Találkozhattak a gyerekek keresztrejtvénnyel, labirintusjátékkal, volt sudoku, szókereső, dalokösszerakása szétvágott sorokból, a nagyobbaknak matematikai rejtvényes és szöveges feladat.Minden osztály ügyesen és lelkesen dolgozott.
Madáretetés
Hagyományainkhoz híven idén is végeztük a madarak téli etetését. Az osztályok heti felosztásbanváltották egymást és helyeztek ki madáreleséget.